Mindig is szerettem énekelni, de sokáig nem mertem elképzelni, hogy egyszer ez lesz a hivatásom. Úgy éreztem, nem vagyok az a természetes tehetség, akinek minden könnyedén megy. Az éneklés örömet adott, ugyanakkor rengeteg bizonytalanságot is. Gyakran fájt a torkom a koncertek után, előfordult, hogy elment a hangom, és a túlterhelés miatt még hangszalagcsomóm is kialakult.
A színpadon sokáig nem éreztem magam igazán szabadnak. Féltem a magas hangoktól, ugyanúgy, mint a mélyektől. Voltak hangok, amelyeket inkább elkerültem, és egy hosszabb kitartott hang is sokszor feszültséget okozott. Tudtam, hogy valami hiányzik, de még nem értettem, mi.
Ez indított el azon az úton, hogy ne csak énekeljek, hanem valóban megértsem a hang működését. Ahogy egyre tudatosabban kezdtem használni a hangomat, ezek a problémák fokozatosan megszűntek. Ma már nem a félelem, hanem a biztonságérzet és a szabadság kíséri az éneklést.
Talán éppen ezért szeretek tanítani. Saját tapasztalatból tudom, milyen érzés, amikor valaki elakad, és azt is, milyen felszabadító élmény, amikor végre megérti, hogyan működik a saját hangja. Az óráimon ezt a szemléletet szeretném továbbadni: nem kész recepteket, hanem olyan tudást, amely hosszú távon is magabiztossá és önállóvá tesz.

Képzettségem és tapasztalataim
- Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett jazzénektanári diploma
- 6+ év tanítási tapasztalat
- 10+ év aktív énekesnői pálya (Pankastic! zenekar, Serei Dániel – Refrection, Pálmai Panna – Oláh Krisztián duó)
- Rendszeres konzultációk logopédussal és foniáterrel
- Elvégeztem Kelemen Márta: „A hangképzési zavarok holisztikus megközelítése és a félig zárt fonációs technikák (csőfonáció) a logopédiai intervencióban” képzését